Promóciók
Victoria Pedretti szerint kellemetlen volt a You-ban Penn Badgley-vel hancúrozni
Forrás: Getty Images/Jim Spellman / Contributor
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Ezerrel pörög a Netflixen a várva várt harmadik évad a You című sorozatból. Penn Badgley továbbra is hátborzongató, de nagyon sármos, a népszerűsége töretlen. A sztori szerint Joe és Quinn már szülők, és kisfiukkal a kertvárosba költöznek, miután jól kinyírtak néhány embert. Jó néhány fondorlat és csavar jelenik meg az új részekben is, na, és persze szexből sincs hiány. Mivel a pandémia alatt forgott, a színészeknek kissé fura és kínos is volt ez az emberi közelség.
Annyira fura volt az intimitás, főleg, hogy épp, hogy csak összejött a két karakter, máris szülők lettek, házasok, és az egész olyan idegen volt. Már a második évadban egy párt alakítottunk, de sokat kellett várni, hogy valamilyen szikra ki tudjon alakulni a forgatások alatt, egyszerűen nehéz volt a pandémia alatt ilyesmit csinálni.
- mesélte Victoria Pedretti.Hozzátette, így még jobban átjött a képernyőn az a furcsaság-érzés, amit az új szülők élhetnek át, mikor először szexelnek a gyerek érkezése után.
Nézd meg a galériát is!
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
Figyelem, rózsaszín riasztás: megtaláltuk a tökéletes parfümöt minden rózsaszín-imádó hölgynek!
Promóciók
Otthonunk védelme: rugalmasság és biztonság egyben
Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
Hatalmas bakit szúrtak ki Vilmos és Katalin karácsonyi fotóján
Végre megérkezett Vilmos és Katalin idei karácsonyi portréja a gyermekeikkel, és bár a kép elképesztően idilli, azért korántsem hibátlan.
Tóth Andi megvillantotta tökéletesen feszes hasát: még a szánk is tátva maradt!
Tóth Andi le sem tagadhatná, hogy most fantasztikusan érzi magát a bőrében.
Íme a világ 10 legszebb nője – A tudomány szerint az ő arcuk a legtökéletesebb
Vajon ki kerül a dobogó legfelső fokára?
Tartós szemszínváltoztatás műtéttel? Új őrület terjed a interneten, mi pedig utánajártunk, hogy biztonságos-e
Ma már szinte semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy a szemünk írisze más színben ragyogjon, mint eddig. Ezért a változásként azonban súlyos árat fizethetünk.
Napi horoszkóp december 12.: a Kosoknak érdemes kevesebb terhet magukra vállalniuk, az Ikrek kiállnak a függetlenségükért
A csillagok a mai napra is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Dolgok, melyekkel kordában tarthatod a rendet otthon
Azok, akiknél valóban rend van, szeretik a rendszert is. Nekik ezek a jópofa rendszerezők garantáltan tetszeni fognak.