Promóciók
11 év házasság után válik Som-Balogh Edina: ő mondta ki, hogy vége
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Krausz Gábor és Tóth Gabi vagy éppen Radics Gigi és párja szakítása mindenkit sokkolt, hiszen a tökéletesnek tűnő családi életükről pillanatok alatt derült ki, hogy csak látszat volt csupán. Ez történt Som-Balogh Edinával, a Barátok közt egykori szépséges Kingájával, aki most több, mint egy évtized után hozta meg azt a döntést, hogy elválik férjétől.
A gyönyörű színésznő elárulta, hogy bár alapvetően sem voltak összeillő pár Krisztiánnal, Edina anyjának betegsége, majd a producer apjának rosszabbodó állapota eredményezte azt végül, hogy eltávolodtak egymástól. Ennek már 6 éve, és bár igyekeztek visszahozni a kapcsolatuk elején megélt szenvedélyt, sajnos be kellett látniuk, hogy valami örökre elmúlt.
Folyamatban van a válásunk. Én tettem rá a pontot az i-re, végül én mondtam ki, hogy akkor most legyen vége...Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, kiegészítettük ugyan egymást, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt, akadtak problémáink, de eddig ezeken mindig valahogy túlléptünk.
- mesélte Edina a Hot! magazinnak.Som-Balogh Edina a vele készült interjúban fájdalmasnak írta le azt az időszakot, de belül már akkor is tudta, hogy csak a gyerekeik tartják őket össze. Bár ő mondta ki a végszót, férjét egyáltalán nem lepte meg.
Ezekre a szakításokra nem voltunk felkészülve:
Ők előnyt kovácsoltak a válásból:
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
Figyelem, rózsaszín riasztás: megtaláltuk a tökéletes parfümöt minden rózsaszín-imádó hölgynek!
Promóciók
Otthonunk védelme: rugalmasság és biztonság egyben
Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
Hatalmas bakit szúrtak ki Vilmos és Katalin karácsonyi fotóján
Végre megérkezett Vilmos és Katalin idei karácsonyi portréja a gyermekeikkel, és bár a kép elképesztően idilli, azért korántsem hibátlan.
Tóth Andi megvillantotta tökéletesen feszes hasát: még a szánk is tátva maradt!
Tóth Andi le sem tagadhatná, hogy most fantasztikusan érzi magát a bőrében.
Íme a világ 10 legszebb nője – A tudomány szerint az ő arcuk a legtökéletesebb
Vajon ki kerül a dobogó legfelső fokára?
Tartós szemszínváltoztatás műtéttel? Új őrület terjed a interneten, mi pedig utánajártunk, hogy biztonságos-e
Ma már szinte semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy a szemünk írisze más színben ragyogjon, mint eddig. Ezért a változásként azonban súlyos árat fizethetünk.
Napi horoszkóp december 12.: a Kosoknak érdemes kevesebb terhet magukra vállalniuk, az Ikrek kiállnak a függetlenségükért
A csillagok a mai napra is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Dolgok, melyekkel kordában tarthatod a rendet otthon
Azok, akiknél valóban rend van, szeretik a rendszert is. Nekik ezek a jópofa rendszerezők garantáltan tetszeni fognak.