Míg tinédzser éveinkben leginkább a trendek határozzák meg azt, hogy milyen sminkeket próbálunk ki magunkon, addig felnőttként már jó pár fokkal tudatosabban állunk már a témához. Tény és való, hogy a divathullámok még ilyenkor is képesek így vagy úgy befolyásolni minket, de sajnos nem mindig éri meg belemenni ezekbe a tesztkörökbe, ugyanis számos olyan trükk kering a neten, ami inkább árt mint használ a megjelenésednek.
Kísérletezni persze sose gond, de azért érdemes jobban figyelni arra, hogy milyen termékek mellett teszed le a voksodat. Ahogy öregszünk például egyre fontosabb helyre kerülnek azon sminkek, amik úgy segítenek kihangsúlyozni adottságainkat, hogy közben gondosan elrejtik az idő múlásának apró jeleit a bőrünk. És kár is lenne szépíteni a dolgon, könnyen eshetünk olyan hibákba, hogy a remélt hatás ellenkezőjét érjük el, ezen mellényúlások pedig a szemkörnyéken sajnos sokkal látványosabbak tudnak lenni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. És hogy mit mondanak a szakértők, melyek azok a trükkök, amiket felejtsünk el 30 felett?
A folytatásért kattints galériánkra!
Galéria / 4 kép
Trükkök, amik éveket öregítenek: ezeket a szemsminkhibákat érdemes elkerülni
Megnézem a galériát
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
És ezt láttad már?
Galéria / 6 kép
6 gyakori frizura baki, ami miatt azonnal idősebbnek fogsz tűnni a korodnál
Megnézem a galériát
Az InStyle magazin írása.