Promóciók
5 dolog, amit nem szabad betenni a mikróba
Forrás: Getty Images
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
A mikrohullámú sütő az egyik leghasznosabb dolog, ami a konyhánkban található, hiszen jelentősen megkönnyíti az életünket, és rengeteg időt spórol nekünk. Ugyanakkor nem kis veszélyforrás is: az NFPA forrásai szerint például 2009 és 2013 között a lakástüzek egyharmada a konyhából indult ki, és bár nem is gondolnánk, valójában a mikró is szerepet játszik ezekben.
Sokan ugyanis nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mit is lehet berakni a mikróba, és mi az, amit semmiképpen sem. Persze ez részben érthető is, hiszen akadnak olyan ételhordók, amelyek gond nélkül bírják a felmelegítést, és olyan is, amely az egész készüléket tönkreteszi. Ezek után nem csoda, ha kicsit összezavarodunk a kérdéssel kapcsolatban! Ráadásul akadnak olyan ételek is, amiket lehet ugyan mikrózni, de nem mindegy, hogyan.
Most egyszer és mindenkorra eloszlatjuk az összes tévhitet: ezeket ugyanis sosem lenne szabad a mikróba tenni!
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
Figyelem, rózsaszín riasztás: megtaláltuk a tökéletes parfümöt minden rózsaszín-imádó hölgynek!
Promóciók
Otthonunk védelme: rugalmasság és biztonság egyben
Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Hatalmas bakit szúrtak ki Vilmos és Katalin karácsonyi fotóján
Végre megérkezett Vilmos és Katalin idei karácsonyi portréja a gyermekeikkel, és bár a kép elképesztően idilli, azért korántsem hibátlan.
Tóth Andi megvillantotta tökéletesen feszes hasát: még a szánk is tátva maradt!
Tóth Andi le sem tagadhatná, hogy most fantasztikusan érzi magát a bőrében.
Íme a világ 10 legszebb nője – A tudomány szerint az ő arcuk a legtökéletesebb
Vajon ki kerül a dobogó legfelső fokára?
Tartós szemszínváltoztatás műtéttel? Új őrület terjed a interneten, mi pedig utánajártunk, hogy biztonságos-e
Ma már szinte semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy a szemünk írisze más színben ragyogjon, mint eddig. Ezért a változásként azonban súlyos árat fizethetünk.
Napi horoszkóp december 12.: a Kosoknak érdemes kevesebb terhet magukra vállalniuk, az Ikrek kiállnak a függetlenségükért
A csillagok a mai napra is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Dolgok, melyekkel kordában tarthatod a rendet otthon
Azok, akiknél valóban rend van, szeretik a rendszert is. Nekik ezek a jópofa rendszerezők garantáltan tetszeni fognak.