A szépség iránti vágy mindig nagyon mozgatta az emberiség fantáziáját, ez egy olyan téma, amit egyszerűen nem lehet megunni, ugyanakkor arra, hogy mi a szép, nagy hatással vannak a változó trendek és társadalmak. Ennek ellenére létezik olyan univerzális módszer, amivel „meg lehet mérni” valakinek a szépségét, ez pedig a művészetekben oly gyakran használt aranymetszés szabálya. Az aranymetszés vagy aranyarány, esetleg isteni arány egy olyan arányosság, ami a természetben és a művészetben egyaránt gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között. Már az ókori görög és a középkori reneszánsz építészetben és szobrászatban is használták.
Voltak olyan tudósok, akik úgy vélték, a valóság matematikai alapokon nyugszik, az aranymetszés pedig a létezés alaptörvénye. Létezik ezzel kapcsolatban egy érdekes „lista”, amin híres nők testarányait vetették össze az aranymetszés szabályaival, majd ennek tükrében mindenkihez rendeltek egy százalékot. Így derült ki, ki az a 8 szépséges, ma is élő sztár, aki a világ legszebb testű nőjének mondhatja magát a tudomány szerint!
Tudd meg galériánkból, kik azok a nők, akiknek a teste a legnagyobb százalékot érte el!
Galéria / 8 kép
8 nő, akinek közel tökéletes az alakja a matematika szerint
Megnézem a galériát
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
Ők pedig a valaha élt legszebb nők:
Galéria / 10 kép
A 10 valaha élt legszebb nő a világon az emberek szerint
Megnézem a galériát