A most 28 éves, USÁ-ban élő Samantha Allen még csak kislány volt, amikor egy betegség tünetei kezdtek megjelenni rajta. Mindössze 8 évesen elkezdte borotválni a lábát, 11 éves korában pedig már az arcán is apró szőrszálak jelentek meg. A következő években a teste majdnem teljes felületén erős szőr nőtt, ami ellen sokáig harcolt hasztalanul.
Erős szőre miatt Chewbaccának csúfolták Samantha-t
Samantha Allen fiatal éveit megkeserítette egy betegség, a policisztás ovárium szindróma - röviden PSCOS -, ami a nők 10 százalékát érinti világszerte. A PCOS-sel élő nők szervezete sok esetben rengeteg férfi hormont termel, ennek „köszönhető” az extrém szőrnövekedés.
Samet a többi kamasz annak idején kigúnyolta az iskolában, a Csillagok háborúja szőrös hőséhez, Chewbaccához hasonlították, ami nem meglepő módon nagyon fájt neki.
A fiatal nő mostanra megbékélt állapotával, már nem küzd a szőrszálak ellen, büszkén vállalja önmagát, ráadásul nem csak a magánéletében, hanem a közösségi médiában is. Samantha Allen influenszer lett, aki igyekszik kiállni minden olyan nőért, akit a PCOS kínoz.
„Azzal, hogy látják a képeimet és a story-jaimat, segítek más nőket az útjukon. (…) Nagyon sok nő bátornak nevez engem ezért!”
- mesélte egy lapnak a fiatal nő.
A PCOS a szőrnövekedés mellett menstruációs és meddőségi problémákat okoz, valamint oka lehet a hízásnak, magasabb testsúlynak is. Mindezekkel Samantha ügyesen megküzdött, így ma már egy egészséges kisbaba boldog anyukája. Ehhez nagyon komolyan kellett diétáznia, de az orvosával együttműködve végül sikerrel járt.
Az influenszer egyébként a mai napig meg szokott olykor borotválkozni, attól teszi függővé, van-e ehhez éppen kedve. Persze nem könnyű a dolog, sokszor segítségre van hozzá szüksége, ami miatt olykor még mindig kellemetlenül érzi magát. Ugyanakkor kőkeményen dolgozik azon, hogy az önbizalma, önbecsülése tovább erősödjön.
És ezt olvastad már?
Galéria / 6 kép
6 híres nő, aki büszkén vállalja testszőrzetét
Megnézem a galériát
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →