Promóciók
Milyen a társfüggőség csapdájában élni? 2 letaglózó történet és a probléma jelei
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
Legalább kedves
„Talán a szüleimre vezethető vissza. – kezdi Lina, aki marketinggel foglalkozik. – 13 éves voltam, amikor apu elhagyott minket, anyám pedig a munkába és az alkoholba menekült. Nem sokat törődtek velem, szinte észrevétlenül cseperedtem fel. Kamaszkoromban nem vettek észre a fiúk, az első barátomat 19 évesen ismertem meg. Nagyon bírtam, kedves srác volt, de szerelmes egyáltalán nem voltam belé. Általában azt csináltuk, amit ő mondott, nekem mindegy volt minden, azt hiszem, elég boldogtalan voltam, ráadásul gyenge is. Ő meg élvezte, hogy pátyolgathat. Öt évig jártunk, mivel képtelen voltam szakítani vele: ahányszor rászántam magam, mindannyiszor visszarettentem.”
A sivár kapcsolatból végül egy másik szerelem húzta ki. Lina ezúttal jóval mélyebben érzett a fiú iránt, és azt hitte, meg van oldva az élete. Igen ám, de néhány évvel később ez a szerelem is elmúlt, és azon kapta magát, hogy ismét képtelen továbblépni. „Nyolc évig voltunk együtt. Végül ő hagyott el, mert én képtelen voltam rá. Sírdogáltam néhány napig, azt éreztem, hogy ha egyedül kell maradnom, villámgyorsan megtébolyodok. Szerintem két hét múlva összejöttem a következő partneremmel: na ott jött csak a feketeleves.”
Romboló
Ákos nem egyszerűen unalmas vagy lapos volt, mint az előzőek, hanem kifejezetten romboló. „Megverni ugyan sose vert meg, de perverz örömét lelte verbális megalázásomban. Egyfolytában ócsárolt, ha kettesben voltunk, ha nyilvános helyen. Eleinte a ruhámat, a hajamat, a szóhasználatomat szidta, később már a puszta létezésem is irritáló volt. Az se tartotta vissza, hogy időnként a saját barátai is rászóltak. Az én barátaim pedig többször beszéltek komolyan a fejemmel, hogy ne tűrjem el Ákos viselkedését. Én azonban megbénultam, mint mindig. Valahogy még mindig egyszerűbbnek tűnt együtt maradni valakivel, aki gonoszul bánik velem, mint egyedül élni. Azzal vigasztaltam magam, hogy vannak szép napjaink is, Ákos elbűvölő tud lenni, ha éppen jobb lábbal kel fel.”
A helyzet évről évre romlott. Lina teherbe esett a férfitól: a gyereket titokban vetette el, és továbbra sem szakított. Testi tünetek sora ütközött ki rajta, állandóan fájdalmai voltak, pánikbetegség, szociális fóbia gyötörte. A helyzet végül tarthatatlanná vált, így Lina pszichológushoz fordult – azt is titokban, nehogy Ákos tudomást szerezzen róla.
„A pszichológus támogatásával végül el tudtam hagyni. Súlyos depressziós időszak következett, amiből úgy másztam ki, hogy megint találtam egy társat. Balázs kedves férfi: legalább annyi vigaszom van, hogy a társfüggésben ezúttal normális partnerre leltem.”
Életképtelen vagyok?
Gábor mérnökként dolgozik egy nagy cégnél. Helyzete sokban hasonlít Lináéra, azzal a különbséggel, hogy ő már 13 éves korától folyamatosan lányokkal járt. „Most 33 éves vagyok, tehát pont 20 éve kezdtem a csajozást. Soha egyetlen percre sem voltam egyedül. Nem tudom, milyen az: szinglinek lenni. Már a szótól is páni félelmet érzek.” Gábornak meghalt az édesanyja 20 éves korában. „Uralkodó természetű nő volt. Nem tudom, hogy van-e ehhez valami köze annak, amit csinálok, de gondolom, igen. Ha őszinte akarok lenni, nem sok önállóságot tanultam tőle. Mindig megvolt mindenem, és ha azt csináltam, amit ő elvárt, akkor mindent meg is kaptam. Szóval sokat kellett tennem azért, hogy az elvárásainak megfeleljek.”
A legutóbbi kapcsolata, amiből házasság lett, már tíz éve tart, és Gábor nagyon boldogtalan. „A feleségem hasonlít anyámra. De erre csak az utóbbi egy évben ébredtem rá, amikor egy barátom óvatosan célozgatott rá. Hogy tényleg. Én úgy élek ebben a kapcsolatban, mint egy beosztott. Mindent a feleségem határoz meg a lakás berendezésétől kezdve a programokig, én pedig mindent ráhagyok. Csak egy példa: éveken keresztül szerettem volna magamnak egy saját sarkot a lakásban, de mindig úgy intézte, hogy ne legyen meg. Én pedig beletörődtem. Úgy magyaráztam, hogy béketűrő természetem van, de ez igazából annál sokkal rosszabb. Nekem nincs mellette saját terem. Újabban megpróbáltam néha ellentmondani neki: csak néz rám, mint borjú az újkapura, nem is érti, hogy én gondolhatom másképp is, mint ő.”
Gábor úgy érzi, egyelőre nincs ereje radikálisan változtatni. A barátai bíztatják, hogy forduljon szakemberhez, de szerinte még nincs itt az idő. „Talán az is eredmény, hogy rájöttem, nincs ez így jól. És idővel képes leszek bátrabban cselekedni.”
Galériánkban megismerheted a társfüggőség 4 tipikus jelét!
Az ÉVA magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
Figyelem, rózsaszín riasztás: megtaláltuk a tökéletes parfümöt minden rózsaszín-imádó hölgynek!
Promóciók
Otthonunk védelme: rugalmasság és biztonság egyben
Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Tóth Andi megvillantotta tökéletesen feszes hasát: még a szánk is tátva maradt!
Tóth Andi le sem tagadhatná, hogy most fantasztikusan érzi magát a bőrében.
Íme a világ 10 legszebb nője – A tudomány szerint az ő arcuk a legtökéletesebb
Vajon ki kerül a dobogó legfelső fokára?
Tartós szemszínváltoztatás műtéttel? Új őrület terjed a interneten, mi pedig utánajártunk, hogy biztonságos-e
Ma már szinte semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy a szemünk írisze más színben ragyogjon, mint eddig. Ezért a változásként azonban súlyos árat fizethetünk.
Napi horoszkóp december 12.: a Kosoknak érdemes kevesebb terhet magukra vállalniuk, az Ikrek kiállnak a függetlenségükért
A csillagok a mai napra is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Dolgok, melyekkel kordában tarthatod a rendet otthon
Azok, akiknél valóban rend van, szeretik a rendszert is. Nekik ezek a jópofa rendszerezők garantáltan tetszeni fognak.
Otthonodban is megtalálható néhány ebből a kifejezetten veszélyes anyagból: jobb, ha vigyázol velük!
Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek lehetnek. Erős, szúró szagú, maró anyagok, amelyek nagyobb dózisban és rosszul alkalmazva rosszullétet, súlyosabb esetben akár halált is okozhatnak. Tisztában vagy vele, hogy milyen veszélyeket rejt az otthonod? Megmutatjuk!