Andy Vajna: „Igyekszem nem tudomást venni a rossz dolgokról.” - nagyinterjú

Nem ismertem személyesen, de kicsi a világ, közös volt az ügyvédünk. Tőle nagyon sokat hallottam róla. Fantasztikus agy volt, a 21. század talán legfrissebb észjárású gondolkodója. Olyan távolra látott, amit nekem is elég nehéz felfogni.
Én ráadásul nem is értek a kütyükhöz, de számomra fantasztikus dolog volt, hogy mennyire megkönnyíti az ember életét az iPhone meg az iPad. Ma ezek annyira hozzánk tartoznak, mint a kezünk vagy a lábunk.

A filmeknél nem ezeket a technikákat használjuk. Ott egész más irányba haladunk.

Nem tudom, hogy vette rá az embereit arra, hogy többet produkáljanak, mint amit általában elvárnak tőlük. Gondolom, nagyon izgalmas motivátor volt.

Korbáccsal és cukorral. Mindkettőre szükség van. Nagyon fontos érdekessé tenni a folyamatot, hogy az emberek örömmel merüljenek el a probléma megoldásában. Ahhoz, hogy valami olyat alkossanak, ami különleges – ez a „cukor” kell hozzá. És, sajnos, a korbács is: ami pedig a folyamatos felügyelet.

A Rambo három részével eltöltöttem vagy hét-nyolc évet. Fontos szakasz volt ez az életemben, és ezek a kések emlékeztetnek azokra a néha nehéz, néha dicsőséges pillanatokra.

A legizgalmasabb dolog, amikor a „gyerek” – a film – megszületik, és először nézem végig együtt a közönséggel. Árgus szemmel figyelem, mennyire működik a film: hogy reagál a közönség, mikor nevetnek, mikor szisszennek fel, mikor ijednek meg. Vagyis hogy sikerült-e őket elbűvölni.
Akkor érzem „királynak” magam, amikor pozitívan reagálnak.

Minden filmről, amit idáig csináltam, úgy gondoltam, érdemes belefogni. Ha előre tudtam volna, hogy nem működik, akkor megspórolhattam volna azt a pénzt és energiát, amit belefektettem. De sajnos ez nem így megy. Soha nem lehet tudni 100%-ban a végeredményt. A legfontosabb az, hogy bízzál abban, amit csinálsz, és hogy legyen egy víziód, hogy mit szeretnél belőle kihozni. Hogy mit szeretnél látni a végén. Általában azok a filmek sikerülnek, ahol ezeket tényleg véghez tudod vinni. Van, amikor ez a vízió köddé válik menet közben. Néha azért, mert a rendező másképp látja, vagy a színész másképp gondolja. Vagy amikor az egész csapat széthúz, nem egy irányba viszi a filmet. Akkor a lényeg elveszhet valahol út közben.

Szinte tegnap...! Sajnos ez azt jelenti, hogy 10 évvel öregebb lettem...

Vannak problémáim az irányokkal. Szerintem a stúdiórendszer teljesen megöli az individualitást. Nagyjából folyamatosan ugyanazt a filmet gyártják, csak a helyszín és a körítés változik. De általában ugyanazt a formulát működtetik. Annyira félnek attól, hogy az év végére hogy néz ki majd a bevételi oldal, hogy minimális kockázatot sem vállalnak. Vannak kivételek. Amikor például James Cameron csinál egy Avatart 3D-ben, tisztára digitálisan, olyan színészekkel, akiket nem is ismertünk korábban, és elkölt rá egy óriási összeget, az egy erős rizikó. De fantasztikus eredménye is lett. Íme, egy tehetséges ember, aki mindent feltett arra, hogy az ötletét megvalósítsa. Minden szabályt áthágott, és ettől lett nagyon erős a filmje. Meglepte a nézőket. Pedig manapság ez elég nehéz.

Az utolsó 4-5 hónapban nem volt sok időm moziba menni, mert nagyon elfoglalt a bürokrácia. Most minden energiámat abba ölöm, hogy segítsem a magyar filmgyártás talpra állását. Filmeket ezért nem nagyon néztem. Más kérdés, hogy az utolsó pár hónapban nem is hallottam eget rengető filmalkotásokról.

Nem adtam fel Hollywoodot, sőt, nagyon komoly terveim vannak még ott . De most a budapesti feladataimra koncentrálok. Amíg ez nem sikerül, és nem indul be a magyar filmgyártás, addig itt van dolgom.

Ha rutinszerűen ugyanazt csinálod minden nap, akkor elég unalmasak lesznek a hétköznapjaid. Én próbálok mindig valami újat találni, és lehetőleg mindig valami nagyobb kihívást. Aztán azt megvalósítani. Az biztos, nagy kihívás számomra, hogy tudunk-e itthon a filmszakmának olyan irányt szabni, amire büszkék lehetünk később. Kíváncsi vagyok, segítenek-e a filmkészítői tapasztalataim ebben. Most még nem látjuk a végét, úgyhogy csak azt tudom mondani: remélem, hogy igen.

A miniszterelnökkel tavaly nyár közepén találkoztam. Nagy általánosságokban beszéltünk a filmekről, de már akkor is felmerült, hogy érdekelne-e engem, hogy részt vegyek a magyar film megújításában. Pár hónapra rá találkoztunk újra, és akkor konkrétan rákérdezett, hogy elvállalnám-e a mostani pozíciómat. Azt is megkérdezte, hogy egészséges vagyok-e, és hogy mennyire bírom a kritikát. Persze igent mondtam, mert szerintem ez egy jó, érdekes munka.

Ha otthon ülsz egyedül a sikereiden, az nem jelent semmit. Amikor a mozikat csináltam vagy ezt az éttermet építettem, mindig az volt a célom, hogy a sikert megosszam az itteni emberekkel, a moziba járó közönséggel. Ha e vállalásunk sikeres lesz, akkor Magyarországnak pozitív imidzset, pozitív irányt adhat.

Vannak nagyon tehetséges rendezők, színészek és írók. Szerintem tágabb perspektívát kell adni nekik. Nem kell őket megváltoztatni, csak kitágítani a látókörüket. És ha ez sikerül, akkor szerintem lépést tudunk tartani a világgal. Valahogyan azt kell a filmkészítőkben elültetni, hogy el tudják magyarázni az ő szempontjukat úgy, hogy az a nézőnek érthető és érdekes legyen. Mert ebből áll ez a világ. Vagy tanítjuk a nézőt, vagy segítünk neki valamilyen információval, vagy szórakoztatjuk, vagy megijesztjük, vagy megnevettetjük. Valamit mindenképpen csinálnunk kell.

Hát, nem tudom...

A Kontroll volt az egyik olyan magyar film, ami kilógott a sorból. Szerintem a Kontrollnak is van sok problémája mint film, és ha megkérdezné a rendezőt, Antal Nimródot, ő is el tudná ezeket sorolni. De mégis, valahogy egy más, frissebb irányt képviselt.