A mexikói származású színésznő, A született feleségek című sorozat sztárja,
Texasban született, 2023 tavaszán ünnepelte a 48. születésnapját. Utóbbit persze soha nem lehetne megmondani róla, a kisgyermekes sztáranyuka bombaformában van, az alakja tökéletes, az arcán sehol egy ránc.
Vajon hogy csinálja?
alakja ezért tökéletes
1999-ben állt először kamera előtt egy kisebb szerepnek köszönhetően, majd vendégszerepet kapott a Beverly Hills 90210 című sorozatban. Karrierjében a nagy áttörést az jelentette, amikor 2003-ban ráosztották Gabrielle Solis szerepét a fent már említett ABC sorozatban, A született feleségekben.
A színésznő 2002 és 2004 között Tyler Christopher felesége volt, 2007-ben pedig Tony Parkerhez ment hozzá, tőle 2010-ben vált el, amikor megtudta, a férfi rengeteg nővel megcsalta. 2015-ben végre rátalált az igaz szerelem a mexikói üzletember, José Antonio Bastón személyében, aki a dél-amerikai tévétársaság, a Televisa igazgatója. Esküvőjüket 2016-ban tartották, a nagy napon ott volt a sztár legjobb barátnője, Victoria Beckham is.
életének egyik legnagyobb álma vált valóra, amikor 43 évesen életet adott első és azóta is egyetlen gyermekének, Santiagónak 2018-ban.
Annak ellenére, hogy a „kései” anyaság általánosságban jobban megviseli a testet,
képes volt megőrizni fantasztikus alakját és ránctalan babaarcát. A színésznő szerint ez alapvetően annak köszönhető, hogy egy olyan életkorban, olyan életszakaszban lett anya, amikor már készen állt a feladatra, lelkileg és anyagilag is stabil volt, ez a korábbi időszakokról nem volt elmondható.
Jelenleg megteheti, hogy annyi időt töltsön a gyermekével, amennyit csak szeretne, ráadásul magára is jut mindennap pár órája, így edzhet, kikapcsolódhat, elmehet kozmetikushoz, ha szükségét érzi.
naponta 60-75 percet fixen testmozgással tölt, de nagyon odafigyel a mentális egészségére is, ráadásul nagyon jól és egészségesen főz, ami szintén az alakja hasznára válik.
„A kisfiam velem van állandóan, a nap minden percében. Egyszerűen beépítem őt az életembe teljesen, azt hiszem minden anyuka ezt csinálja valamilyen formában”
- – nyilatkozta egy interjúban.
„Nem vagyok különleges, nem is gondolom ezt. Összeegyeztetem az anyaságot a munkával, úgy mint bármelyik másik nő. (…) Soha nem szólnék bele abba, ki hogyan neveli a gyerekét, hiszen nem vagyok szülőség szakértő” – tette még hozzá nevetve.