8 smink- és bőrápolási termék, amit minden nőnek be kellene szereznie 40 év felett
Ne ess kétségbe, ha itt a 40, mutatjuk, hogyan ápold ezentúl a bőrödet, hogy megőrizhesd szépségedet!
Nem mindenkinek adatik meg, hogy megöregedhessen, ezért semmiképp ne gondold, hogy itt a vég, ha eljön a 40. születésnapod. A testünk és vele együtt a bőrünk egész életünkben változik, ennek megfelelően minden életszakaszban másképp kell gondoskodnunk róla.
Így változik a bőröd 40 éves korod után
„Két nagyon fontos változás történik az emberi bőrben 40 éves korunk után, az első, hogy megjelennek rajta a gravitáció látható jelei, mondhatni mellékhatásai, a második pedig, hogy veszít a feszességéből, emiatt kissé megereszkedik” – magyarázta a HuffPost-nak Dr. Kenneth Mark esztétikai bőrgyógyász, majd hozzátette, ilyenkor kezd egy picit „lógni” az arc, változik az áll íve és láthatóbbá válnak a szem alatti karikák. Emellett a bőr könnyebben kiszáradhat, ami miatt viszketősebbé, könnyen kipirosodóvá válhat. Aggódnod azonban nem kell, mindjárt megmutatjuk, milyen eszközökkel ápolhatod ezentúl!
Nézd meg galériánkban, milyen bőrápolási-, és sminktermékeket érdemes beszerezned, ha elmúltál 40 éves!
8 termék, amit mindenképp tegyél a fürdőszobai polcra 40 éves korod után!
Ezek a színésznők bizonyították, hogy a kor
csupán egy szám:
10 színésznő, aki 40 felett egyre gyönyörűbb