Sosem találod ki, hogyan ünnepelte a nőnapot Nádai Anikó
A tegnapi nap a nőké volt, ugyanis világszerte március 8-a a nemzetközi nőnap.
Valaki bonbonnal, valaki virággal, valaki egy kedves köszöntéssel, de mindenképp megköszöni a kedvesének, az édesanyjának és barátainak, hogy vannak. Ám olyan nők is akadnak, akiknek ez is csak egy átlagos nap, amit nem szeretnének megszakítani, főleg ha fontos teendőik vannak. Ebbe a táborba tartozik a szépséges Nádai Anikó is, aki virág helyett inkább nagyobb dolgot kért a szerelmétől, Hajmássy Pétertől.
A műsorvezető bár szereti a romantikus gesztusokat, március 8-át inkább a vásárlásnak szentelte volna, így kis családjával fel is kerekedtek, hogy beszerezzék Anikó szíve vágyait. A nagy bevásárlás azonban egy bútoráruházba szólt, ahonnan nem is egy dologgal tértek haza.
A nőnapi programról Anikó egy képet is megosztott, amin nemcsak az látszódik, mennyi mindent sikerült találnia a közös otthonukba, de az is, hogy kisebbik fia, Alex szintén nagyon élvezhette vásárlást, hiszen a jelek szerint úgy aludt, mint a bunda.
Nádai Anikó tavaly júliusban adott életet második kisfiának, aki Weisz Fanni volt férjétől, Hajmásy Pétertől született.
Ezt olvastad már?
Híres magyar nők, akik nem titkolják, hogy plasztikáztattak