Nem meglepő, hogy Greta Gerwig kasszasikerét követően idén egyértelműen Barbie lesz az egyik legnépszerűbb halloweeni jelmez. Szerencsére pedig biszonylag egyszerűen elkészíthetjük otthon a jellegzetes lófarkát, amit a párizsi divathéten Eduardo Ponce fodrász újra is alkotott, méghozzá Paris Hiltonon.
„A hajszárítás előtt előkészítettem Paris haját egy hővédővel, majd miután megszárítottam a teljes hajkoronáját, alaposan befújtam száraz balzsammal. ezután pedig teljesen simára vasaltam.”
A vasalás után a szuper sima végeredmény érdekében Eduardo hajlakkot használt, és csak ezután fogta lófarokba Paris haját, majd óvatosan elsimította a gubancokat és a kilógó kósza szálakat. Ezután már tényleg pofonegyszerű dolgod van, Paris fodrásza ugyanis rögzítette a lófarkat egy hajgumival, majd fogott egy kisebb tincs hajat, és a lófarok töve köré tekerte, amit egy hajtűvel rögzített. A legjobb rész pedig a végére marad; ha idáig eljutottál, akkor már nincs más dolgod, csak egy hajsütő segítségével göndörítsd felfelé a hajvégeket, majd a maximálisan fénylő hatás érdekében fújd be hajfény spray-vel!
Otthonodban is megtalálható néhány ebből a kifejezetten veszélyes anyagból: jobb, ha vigyázol velük!
Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek lehetnek. Erős, szúró szagú, maró anyagok, amelyek nagyobb dózisban és rosszul alkalmazva rosszullétet, súlyosabb esetben akár halált is okozhatnak. Tisztában vagy vele, hogy milyen veszélyeket rejt az otthonod? Megmutatjuk!
Sztárok, akik híres nagyszüleik hasonmásai, mi pedig eddig észre se vettük
„Mint két tojás”, „nem esett messze az alma a fájától”, „kiköpött mása” – nem egy, nem két mondás próbálja szemléltetni másokkal, hogy két ember között mekkora hasonlóság is van, még annak ellenére is, ha több generációnyi idő van köztük.