“Gyermekként tanúja voltam az anyám elleni ismétlődő erőszaknak, az apám által okozott rémület és nyomorúság pedig olyan volt, hogy sokszor úgy éreztem, ha sikerülhetett volna, megöltem volna.”
Stewart nemcsak gyerekként érezte úgy, hogy nincs hova mennie segítségért, de azt is elmondta, hogy a hatóságok gyakran elnézik az erőszakot, sőt általános az áldozathibáztatás.
Otthonodban is megtalálható néhány ebből a kifejezetten veszélyes anyagból: jobb, ha vigyázol velük!
Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek lehetnek. Erős, szúró szagú, maró anyagok, amelyek nagyobb dózisban és rosszul alkalmazva rosszullétet, súlyosabb esetben akár halált is okozhatnak. Tisztában vagy vele, hogy milyen veszélyeket rejt az otthonod? Megmutatjuk!
Sztárok, akik híres nagyszüleik hasonmásai, mi pedig eddig észre se vettük
„Mint két tojás”, „nem esett messze az alma a fájától”, „kiköpött mása” – nem egy, nem két mondás próbálja szemléltetni másokkal, hogy két ember között mekkora hasonlóság is van, még annak ellenére is, ha több generációnyi idő van köztük.