1
/
7
forrás: Getty Images/KMazur
Jen és Ben 2002-ben ismerte meg egymást, és a Gengszter románc című film forgatásán egymásba is szerettek. A páros ezután sorban járta a bemutatókat kézen fogva. Az Álmomban már láttalak című film premierjén például ebben a boho szettben lejtett végig a vörös szőnyegen Jennifer. Ben pedig hozta a szokásos elegáns formát.
Sztárok
2023. december 10.
Sztárok, akik híres nagyszüleik hasonmásai, mi pedig eddig észre se vettük
„Mint két tojás”, „nem esett messze az alma a fájától”, „kiköpött mása” – nem egy, nem két mondás próbálja szemléltetni másokkal, hogy két ember között mekkora hasonlóság is van, még annak ellenére is, ha több generációnyi idő van köztük.
Önismeret
2023. december 10.
Életmód
2023. december 9.